2009. március 22., vasárnap

huncut



Próbáltam felvenni, hogy hogyan szedi szét a zacskót, de amint bekapcsoltam a gépet, természetesen abbahagyta. :-) A gép sokkal érdekesebb...

kergül és valamit nagyon figyel

cicakiállítás

No, megjártuk a kiállítást. Természetesen egyik cica sem volt annyira szép, mint Tóbiás, de azért jól mutattak. Csak sajnáltam szegényeket abban a zsúfolt, levegőtlen teremben, azzal a rengeteg sok emberrel. Egy kiscica volt, akire azt mondtam, hogy ő majdnem eléri már Tóbiás szintjét, egy brit rövid-szőrű ezüstcsíkos kölyök. Eladó volt a drágám, 85.000 forintért. :-/
Na mindegy, nem is ez a lényeg. Sajnos a Whiskas játékon nem nyertünk, de az állatorvossal beszélgettünk kicsit. Azt mondja, hogy Tóbiásnak nem lesz komoly baja attól, hogy ha eszik egy kis habfürdőt. Ennek örültem nagyon, mert Tóbikának továbbra is ez a hobbija.
Vettünk Royal Canin tápot is, a kiállításon akciósan adtak egy zacskó áráért 2-t. :-)
Na és vettünk egy új játékot is, ahogy én hívom, mojolót. Tóbiásnak nagyon tetszett, azonnal rávetette magát. Minden tollát kiszaggatta. :-) Nem sokáig tartott neki. :-)






Ezt találtuk a fürdőszobában. Csatatér. :-)

így szokott az ablakból figyelni





2009. március 17., kedd

segít blogot írni

cicakiállítás



Megyek erre a kiállításra a hévégén. :-)

Ezek közül a képek közül viszem majd valamelyiket:





videók









2009. március 11., szerda

tudja, hogyan kell élni...









ezeken a képeken úgy tűnik, hogy éppen mászás közben csíptem el, pedig az az igazság, hogy ott pihent a polcon. Persze fészkelődött, mert csak nem olyan kényelmes egy nutellás üvegen feküdni, de ő tudja...

2009. március 7., szombat

új barátja, a tigris











állatorvos

No, ezen is túl vagyunk, Tóbiás megkapta az első oltásait. Az odautat nem nagyon élvezte, nem tudta mire vélni, hogy miért mozog annyira a talaj alatta...(rettenetesen kátyúsak az utak Csepelen) A rendelőben várnunk kellett kb. 40 percet, és nagyon ügyesen viselte. Csak üldögélt a szállító-dobozában, és nézelődött kifelé. A doktornéni adott neki egy szurit és egy féregtelenítő tablettát, amit szintén rezzenéstelenül tűrt, ahhoz képest, hogy mennyire tudott volna tiltakozni, ismerve a temperamentumát. :-) Egy hónap múlva megyünk a következő oltásért, és akkor ivartalanítás is lesz (golyózás, ahogy a doktornéni mondja :-) Én eléggé féltem, de azt mondták a rendelőben, hogy nem fogja megviselni, mert a mai eljárások mellett, már 1-2 órán belül szaladgálni fog. Úgy legyen.

2009. március 2., hétfő

szokásos hétvégi szundi









játszik



Ismét bebizonyosodott, hogy nem kell drága játék a cicának. A videón látható cucc egy alufóliás tekercsből maradt vissza. Fogtuk a kartonhengert, felkötöttük Tóbiás kedvenc fotelének karfájára, és íme az eredmény...:-)