Fényképezőgépünk mostanában nincs (csak kölcsönbe szoktuk kapni), így hát mesélek kicsit...Tóbiás mostanában új szokásokat vett fel.
1. Ha valaki huzamosabb ideig tartózkodik a WC-n, Tóbi bekéredzkedik, és beleül a felmosó vödörbe. Még nem sikerült rájönnöm, hogy miért, de következetesen ezt csinálja. Szépen belegömbölyödik, és onnan pislog kifele. Csak az a baj, hogy ki nem nagyon akar jönni, úgy kell kiügyeskedni a vödörből. Persze ilyenkor nyúlik, mint a rétestészta, nehogy már könnyen ki tudjam venni. :-)
2. Imádja a csörgős zacskókat. Most nem a bevásárló szatyrokra gondolok, bár természetesen azokat is nagyon szereti. Ő mostanában a ropis/kekszes/cukorkás cuccokra utazik. Egyszer végignéztük, hogyan bontja ki a ropis zacsit, direkt nem vettük el tőle. Először is lelökte a polcról. Utána a kis fogával elkezdte rágogatni a zacskó szélét. Persze ez annyira nem működött, de rájött a megoldásra. Az egyik mancsával ráállt, és a fogával húzta az ellenkező irányba. Na így megadta magát a zacsi, és ki is vett belőle egy ropit, amit aztán jól megölt, majd megevett. :-)
3. Mostanában nem velünk alszik, hanem az ágy mellé ledobott takarón. Csak hajnalban jön dorombolni. És mostanában nem vár meg minket, hanem egyedül bevonul a hálóba aludni, mikor elfárad.
4. Hallottam már más macskákról, hogy szeretnek elbújni, és azzal a gazdira a frászt hozni. Hát Tóbiás is elkezdte. Totál lehetetlen helyekre bújik be, én meg keresem, mint az őrült. (Gyanús, ha nincs szem előtt, és csöndben van :-) Például bebújik a komód alá. Elképzelni nem tudom, hogy fér oda, de bemegy. Újabban a virágaim között szokott hűsölni, hát ott se szoktam észrevenni. Amikor ott ül olyan, mint egy fekete párduc az eső erdőben. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése